#

Party Zenekar és Esküvői Zenekar Tagjai


Andi

Andi picibe

1982-ben születtem. Szerencséjére édesapám zene iránti szenvedélye hamar átragadt rám, ezért már kiskorában értékesebb volt számomra egy bakelit lemez, mint egy Barbie baba. Táncosnő, ugyan nem lettem, azonban egy olyan stúdióba írattak be szüleim 11 évesen, ahol a színészmesterségen túl éneket is tanulhattam. Ezek az élmények meghatározóak voltak a pályaválasztásommal kapcsolatban, hiszen gimnáziumi érettségi után az Új Színházhoz kerültem, ahol színészmesterséget tanultam ismét, majd a szolnoki színházhoz szerződtem. Többször alkalmam nyílt zenés televíziós produkcióban is próbára tennie ének tudásomat. Nem véletlen, hogy eddigi pályám során zenés szerepeimet tartottam mindig jelentősebbnek. Első zenekarom 2005-ben alakult, azóta több (populáris, funky, jazz zenét játszó) party zenekarban is énekeltem, melyekre mindig is úgy tekintettem, mint valami kis sziget, ahová az ember mindig hazatalál… Főiskolai diplomámat követően újságírással is foglalkoztam, jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogot hallgatok. Mátéval egyik korábbi party zenekar kapcsán találkoztam, ahol kiderült, nagyon jól tudunk együtt zenélni, és igen nagy örömömre szolgált, amikor egy nap kaptam egy e-mailt, melyben felkértek, hogy csatlakozzam a 2plusz1 Party és Esküvő zenekar csapatához.


Bandi

Bandi picibe

1979.10.16., Budapest. 9 évesen kezdtem el dobos pályafutásom. Egy zenekari próba alkalmával a Queen Hammer To Fall című nótáját doboltam el úgy, hogy előtte Karai Peti dobos barátom eljátszotta a dalt, majd legnagyobb meglepetésemre én magam is...Következő év (1990) nyarán Balatonvilágoson ültem a dobokhoz első ízben közönség előtt. Azóta eltelt 20 év alatt autodidakta módon folytattam dobos "tanulmányaimat" és fejlesztettem magam. Zenei stílusom meghatározó zenekaraként említem a Queent, Rush-t, Dream Theater-t, Stinget. Magyar előadók közül a Tátrai Bandet és az LGT-t sorolnám ide. Abszolút kedvenceim Neil Peart, Roger Taylor és Mike Portnoy. Az rengeteg party és esküvői zenekarban megfordultam, gyakorlatilag 1992-től folyamatosan játszom különböző buli, party, esküvő és rendezvényzenekarokkal. 1993-tól a Pub, a Keresztutak, a Zöld Csillag és a szívemnek igen kedves Progressive Story zenekarokkal töltöttem több évet. A Smile Showtime Banddel egy balatoni túrné alkalmával zenélhettem. Illetve játszottamaz Edda 2013-as túrnéján az előzenekar dobosaként is mintegy negyven helyszínen. Még a kezdetek idején fontosnak tartottam a virtuózitást és a dobos pozíció előtérbe helyezését, azonban az idő előrehaladtával ez megváltozott. Megtanultam előtérbe helyezni azt a zenei alázatot, melynek révén a komplex zenekari munka és dinamizmus, a tagokkal való együvé válás fontossága kerül előtérbe. A 2plusz1 Party és Esküvő zenekar élő produkcióinak sikere is ebben rejlik, legalábbis nagyban hozzájárul az élő előadások varázsához a tagok közti egyensúly, harmónia és zeneiségünk közös síkon való gondolkodása.


Máté

Mate picibe

1987-ben születtem, Budapesten. Zeneszerző, hangszerelő, zongorista vagyok. Konzervatóriumban klasszikus zeneszerzést, szaxofont, nagybőgőt és szolfézs-zeneelmélet, karvezetést tanultam. Majd a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia alkotóművészet és muzikológia-jazz-zeneszerzés szakját, illetve a karnagyképzőt végzetem el. Jelenleg musicalek színpadra állításával, hangszerelésével is foglalkozom.(pl: Shrek, Passió Hegedős a háztetőn).

Megszámlálhatatlan sok Party zenekar és Esküvői zenekar billentyűseként az országon belül szinte bárhol találkozhatott velem a nagyközönség, sőt egy-egy rendezvényzenekar tagjaként, számos külfüldi színpadon, fesztiválon is jártam.


Viktor

Viktor picibe

1977.09.23-án születtem. Gyermekkorom óta szerettem énekelni. Édesanyám és nagymamám zenei szeretetét örököltem. Általános iskolában anyukám unszolására kezdtem el hangszeren, zongorán tanulni, bár ekkor még a barátok és a foci erőteljesen elvonták a figyelmemet. Zenei tanulmányaimat számos zeneiskolai intézményben aktívan folytattam egészen az egyetemi évek közepéig. Ekkor kezdtem el jobban érdeklődni a színpadi éneklés iránt. Az "nagy" áttörést egy újságban elcsípett hirdetés hozta. Egy party zenekar rendhagyó módon intézte a felvételt. Meghallgatás gyanánt egy karaoke bárban életemben először fellépve elsőként kellett elénekelnem a "Stand by me" című híres dalt. Felvettek. Ezzel útnak is indult énekesi és zenekari pályám. Első diplomámat a BME villamosmérnöki karán már számos gólyabál, falunap, esküvő, lakodalom, bál, céges rendezvény és további esküvői és party zenekarokban szerzett élményekkel magam mögött szereztem meg. Néhány, számos más külföldi országban nem zenei, hanem a szakmámban eltöltött év után tértem vissza Magyarországra és régi jó barátomhoz, korábbi zenekari kollégámhoz Mátéhoz, akivel 2003-ban közösen megalapítottuk a 2plusz1 zenekart. A név "keresztanyja" a "3+2" zenekar volt, ami bár viccnek indult és ezért később többször meg is akartunk változtatni, de az végül "nem hagyta magát". Önálló életre kelve végül úgy szívünkhöz nőtt, hogy mára elválaszthatatlanok lettünk, így lettünk és maradunk 2plusz1 Party és Esküvő zenekar.


Zsolesz

Zsolesz picibe

1987.05.07-én születtem Szegeden. Első zenei élményeim a gimnáziumi évekhez köthetőek, amikor barátaimmal létrehoztuk első zenekarunkat, melyekkel már koncerteket is adtunk. Az egyetemi években egyre több szegedi formációban, party zenekarban fordultam meg, majd 2008-ban elhagytam szülővárosomat, és Budapestre költöztem. 2012-ig elvégeztem a Kőbányai Zenei Stúdiót emelt szinten, ahol olyan muzsikusoktól tanulhattam mint Kormos Janó, Tornóczky Ferenc, Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, valamint Esze Jenő. Jelenleg professzionális zenészként tevékenykedem több buli és rendezvény zenekarban a jazz műfajtól elindulva a rock 'n' rollon át egészen az elektronikus zenéig. A színpadi zenélésen kívül még foglalkozom zeneszerzéssel, hangszereléssel, illetve zeneoktatással. A 2plusz1 Party és Esküvő zenekar csapatával 2014 májusa óta zenélünk együtt, nagyon jó hangulatú bulikat szoktunk csinálni :)


2017 Augusztus 16. | 549
-->